Mire figyeljünk egy lakás eladásakor, hogy az ingatlan gyorsan elkeljen?

Bizonyos esetekben van, hogy nehezen érkezik komoly vásárló a meghirdetett ingatlanra, pedig úgy érezzük, hogy már mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szóbanforgó ingatlan vonzó legyen, és egyediséget, értéket sugározzon. Van azonban pár nagyon fontos szempont, ami rendkívül hasznos lehet, ha odafigyelünk rá.

Az első az ár megállapítása reális szempontok alapján. Az elfogultság és a figyelemfelhívásra szánt túlárazás nem igazán vezet megfelelő eredményre. Az ár megszabásakor ugyanis figyelembe kell vennünk azt, hogy a vásárló nem tulajdoníthat olyan szellemi értéket az ingatlannak, mint amit mi a hozzá kötődő emlékek miatt érzünk. Emellett reálisan kell felmérni a lakás állapotát és környezetét is, hogy nagyjából igazodni tudjunk a többi piaci árhoz is, különben az érdeklődők valamiféle csalást fognak sejteni az üzletben, és el sem jutnak a személyes beszélgetésig.

A hirdetések minősége is nagyban meghatározza azt, hogy hányan tekintik meg az ajánlatunkat. Ha a fotók igénytelenek és rossz minőségűek, úgy az embereket nem fogja érdekelni, hogy miről van szó, és online hirdetések esetében nemes egyszerűséggel tovább görgetnek anélkül, hogy vetnének rá egy pillantást közelebbről.

Végső soron nem árt néha egy kis felturbózás sem az eladni kívánt ingatlanok esetében, amikor a használattal járó hibákat és károsodásokat kijavítjuk, a falak színét pedig kissé felfrissítjük, és az elavult berendezési tárgyakat, illetve gépeket lecseréljük.

Mindez roppant egyszerűen hangzik, azonban a sikeres eladáshoz olykor nélkülözhetetlen lehet, hogy ezekre a szempontokra odafigyeljünk.