A cégalapítás menete

A legtöbb ember fejében az élete során legalább egyszer megfordul az a gondolat, hogy milyen lenne egy saját vállalkozással rendelkezni. Sokkal kisebb azoknak a száma viszont, akik valóra is váltják az ötletüket és belevágnak az üzleti világban való szereplés izgalmaiba. A következő sorokban nézzük meg, hogy mivel is kell számolni egy ilyen esetben, azaz nézzük meg a cégalapítás menetét egy Kft. esetében.

Mondani sem kell, hogy mindenek előtt egy szakmailag megbízható ügyvéddel fel kell venni a kapcsolatot és első lépésben adatokra van szükség a folyamat elindításához. Mire gondolunk ez alatt?

Cégnév, elérhetőség, székhely, jegyzett tőke mennyisége, a cégben szereplők neve és szerepköre, tevékenységi körök stb.

Ezek alapján az ügyvéd előkészíti a cégiratokat. Ezt követően ki kell fizetni a cégalapítás költségeit, amely kft esetében egyszerűsített cégeljárásban illetékmentes és minden szereplőnek alá kell írnia az ügyvéd jelenlétében a hivatalos okiratokat, amit igazolni kell megfelelő személyazonossági okiratok által.

Amint túlvagyunk ezeken a nagyon fontos lépéseken, az ügyvéd benyújtja ezeket az okiratokat a cégbíróságnak és nincs más dolgunk mint várakozni a cégbíróság döntésére. Abban az esetben, ha a cégbíróság mindent rendben talál, a Kft. bejegyzésre kerül és indulhat is a vállalkozás.

Természetesen ez az összefoglalónak nem volt a célja részletesen tanulmányozni a különböző lépéseket, viszont segítségével lesz némi belátásunk egy cégalapítás menetének a rejtelmeibe.